2008. november 3., hétfő

Megint varrok!!

Elkészültem a barna-drapp kis faliképemmel, amit végül feltettünk az előszobába, igaz vízszintesen, úgy jobban mutat. Az első sk munka a falon, juhéjj!!!
Közben már a hétvégén elkapott a hév, hogy újra varrni kellene, úgy igaziból :-) Kitaláltam, hogy készítek magamnak kettő pizsama - otthonka átmenetet képező rucit az év első fárasztó hónapjaira. Sajnos egyszerűen képtelenség pettyes puplint kapni az országban ( ha valaki tud mégis lelőhelyet ne felejtsen el szólni - fehér alapon fekete pettyes is érdekel!!), pedig még a nagy fővárosban is fel-alá mászkáltam ez ügyben. Bár közben már azon is agyaltam, hogy vékony szaténból varrom meg, olyan van itt Szegeden is, vagy kimondottan kínai mintás anyagból.

Egyenlőre azonban találtam egy akciós puplint, sötétkék és hozzá illő kék-fehér csíkos anyag, van egy kis acélos csillogása amitől elengánsnak hat - szerintem ebből is jól fog mutatni. Bár lehet, hogy ebből akkor mást varrok??? Hmm??
Egy szó mint száz, újra üzemel a próbababa, megrizikózom eggyel nagyobb méretben megvarrni aztán hátha :-))

10 megjegyzés:

Bea írta...

Szia!
Én vékony szaténselyemből varrtam meg (fekete a kimono és fehérrel szegélyeztem )
Sajnos pöttyös anyagot én sem tudok, Győrben sem találkoztam vele.
Megpróbálok képet felrakni róla blogomban, ha érdekel.

AudreyN írta...

Ez a kép nagyon szuper lett. :-)

Örülök, hogy újra kedvet kaptál a varráshoz, nekem a csíkosból is nagyon tetszene a ruci.

Mónika írta...

szia, Budapesten a Mester utcai (4-6-os) villamosmegállónál van egy régi méteráru bolt. Én ott vettem már többször is pettyes puplint, legutóbb ugyan pár hónapja, de talán még van, ott nem nagyon tolonganak a vevők..fekete-fehér-piros-kisebb-nagyobb pöttyök...csak kérlek hagyjál nekem is:))
üdv: vattacukorhajú

Arcencil írta...

Vattacukorhajú! Köszi, megpróbálok valakit rávenni, hogy nézze meg nekem, én már nem jutok fel Pestre sajnos :-(((
Bea, érdekel a kép várom, hogy feltedd!!!
Audreyn, köszi! Egyébként a csíkos sem rossz szerintem, bár én most kimondottan a pettyesre vagyok rápattanva.

Babi néni írta...

Mónika: Két hete még volt ott, én is vettem. :o)

Ahama írta...

Nagyon tetszik a kép:)

Jótanács , most tőlem :), minden nap öltözz fel rendesen a gyerekágyas hetekben és utána. Kényelmes és szép is egy ilyen "otthonka", de egész nap ilyesmit hordani segít a zombiállapot kialakulásában!

A blogomban téged is megkérdezlek a gyerekkori emlékeidről :)

Arcencil írta...

Ahamaa, köszi! :-) Igyekszem majd figyelni magamra, a pizsi-otthonka kollekciót is azért varrom, mert nem bírom elviselni a kínaiban vett szoptatós hálóingeket.

zazálea írta...

Hát hogyan tanultatok meg ilyen jól varrni?!?! Engem pedig esz a penész. :(
Már kezdek olyan sötét gondolatokat táplálni, hogy kiveszem a listámról a blogotokat (Bea is, meg Te is), mert csak az a sárga...az van bennem.. Na jó, ez nem rosszindulatú, persze, de akkor is... Meséljetek már egyszer valami olyanról, ami úgy kezdődik: Amikor nagyon fontos lett volna, akkor úgy elszabtam az anyagot... Egy kis kép is jöhet.. :)
Remélem, értitek a viccet, mert naná, hogy epedve olvasom soraitokat! :))

Arcencil írta...

Naná, hogy értjük... :-))) Tudod hány "kuka-ruhát" varrtam már életemben.... ha én azt elmesélném? Amikor fordítva fektettem az 150 centi hosszú anyagot.... vagy a kordra össze vissza dobáltam az alkatrészeket....na szóval kell a tanulópénz.
Én egyébként magamtól tanultam meg varrni, idő és gyakorlás... semmi más. Hajrá!!!!

zazálea írta...

Ja, és a Mester utcánál dolgozom, bármikor vehetek Neked ilyen pöttyös izét, nézzem meg? Írd meg a fontos paramétereket és megyek. Ily módon részese lehetek egy jól sikerült ruha megvarrásában... :)